Szárnyatörött madár

A sarok hideg volt, nedves és sötét. A lány megborzongott, összébb húzta magát, aztán felszisszent, amikor az egyik seb a hátán a téglafalhoz dörzsölődött.
Már vagy két órája üldögélt ott. Először csak rohant, ahogy a lába bírta, kerülgetve az embereket, nem törődve a kiáltásokkal, szidalmakkal, aztán amikor a fájdalom a testében elviselhetetlenné fokozódott, lassított és bevonszolta magát a zsákutcába.
Fáradt volt, fájt mindene, a fejében bántó gondolatok kavarogtak, idegesítően zümmögve, mint egy méhraj.

Miért nem kellettem nekik?

Mi a baj velem?

Miért nem szeretnek?

Mi vagyok én?

Felnyögött, és a térdére hajtotta a fejét. A homlokán lévő zúzódás a térdsebéhez szorult a nadrágján keresztül, de lassan már ez sem érdekelte.

Azt hiszem, mindenkinek jobb lenne, ha itt most szépen meghalnék…

- Állj állj állj! – A hang olyan bántó élességgel hasított a zsákutca csöndjébe, hogy a lány feje belefájdult. – Itt van valaki, gyerekek, vissza mindenki!

Hagyjatok békén…

Lábdobogás, hangok, kiáltások, lélegzetvétel. Egy meleg kezet érzett a vállán.

- Hé, kislány, életben vagy? – A kérdező különös kiejtéssel beszélte a közös nyelvet, keze finoman megszorította a vállát. A lány felemelte egy kicsit a fejét, pont annyira, hogy üveges tekintetű mélykék szeme látsszon a térde felett, és egy elhaló nyögéssel válaszolt.

- Ajaj, nagyon rossz állapotban van… - Az előtte guggoló barna bőrű fiú hangjában felismerte kérdezőjét – Mi történt veled, kislány?

A lány párszor kinyitotta, majd becsukta száját, mintha a hangja nem engedelmeskedett volna neki, aztán végül gyenge hangon kinyögte.

- Elkergettek… otthonról…

- A szüleid csinálták ezt veled?

- … apám …

Legalább négy ember hördült fel erre, és valaki elkáromkodta magát. A barna bőrű fiú összevonta a szemöldökét, majd hátraszólt:

- Ákos, mennyire van az a hely, amit kinéztél?

- Cammogva tíz perc – szólt egy hang hátulról. A fiú bólintott, aztán visszanézett a lányra.

- Tudsz járni?

A lány megcsóválta a fejét.

- Akkor… öh, előre is bocsi, ez most lehet, hogy fájni fog – Azzal lehajolt és a karjaiba vette a lányt, aki fojtottan felkiáltott a fájdalomtól.

- Bocsánat… Finomabban sajnos nem megy… Ákos, vezess!

A lány látása kezdett elhomályosodni, az érzékelése tompulni. Halványan tudatosult benne, hogy a fiú, aki cipelte, szólongatni kezdte.

- Kislány… Kislány, hahó, ne aludj el… Kislááány… Tényleg, hogy hívnak?

- Csenge… Szép… mezői… Csen… ge…

- Rendben, Csenge… hé, Csenge, ne aludj! Francba, ne ájulj el…!

Csenge a figyelmeztetés ellenére mégsem tudott ébren maradni, és elvesztette az eszméletét.

*

Fény. Meleg. Furcsa illatok. Csenge szeme megrebbent, majd kinyílt, a világ egy pillanatra narancsfénybe borult, aztán kitisztult, és meglátta a feje fölött a csillagokat.

Hol vagyok?

Ahogy kezdett visszatérni a tudata, egyre több dolgot érzékelt maga körül. Már hallotta a tűz ropogását, a halk beszélgetést, a levelek susogását, érezte a tűz melegét és a szellő érintését az arcán, és tudatosult benne, hogy a földön fekszik, egy durva pokróccal betakarva és valaki bekötözte a sebeit.

Pislogott párat, majd a könyökére támaszkodva óvatosan felült.

- Nézzétek, felébredt!

Valami ideiglenes táborszerűségben volt, a tűztől nem messze, körülötte hét ember, és mind őt nézte. Közvetlenül mellette a barna bőrű fiú ült törökülésben, és halványan mosolygott.

- Jó reggelt, hercegnő – egy szőke hajú fiú a kör túloldaláról rávigyorgott.

- Jobban vagy?

- Csenge zavarodottan nézett rá.

- Hol vagyok?

- Magyar tartomány, Zirc város mellett, az erdő kellős közepén – válaszolt egy szemüveges srác tárgyilagos hangon – Ez volt a legjobb táborhely a környéken…

- Ah… - Csenge nem tudott mit mondani – Miért hoztatok ide?

- Katasztrofális állapotban voltál, csak nem hagyhattunk ott… - vont vállat a szőke fiú.

- De csak úgy megbíztatok bennem? Kik vagytok ti egyáltalán? – Csenge hangja ellenségessé vált.

A társaság tagjai jelentőségteljesen egymásra néztek. A barna bőrű fiú megköszörülte a torkát.

- Az hiszem, itt az ideje, hogy bemutatkozzunk, nem?

Szembefordult Csengével, a szemébe nézett, és halványan elmosolyodott. Nem túl magas, zömök, erőteljes alkatú srác volt, egzotikus arcát félhosszú, egyenes, szénfekete haj keretezte, telt ajkában kis ezüstkarika csillant meg a tűz fényében, mandulavágású fekete szeme élénken ragyogott, mint egy madáré.

- Carlos de Rosa Santiago – mutatkozott be sima, mély hangján – Mexikói tartományból származom, Tűzgyújtó néven köröznek.

- Németh Gréti – A mellette ülő lány karcsú volt, formás, sűrűn hullámos aranyszőke haját lófarokba kötve hordta, élénkkék macskaszemének hideg pillantásától Csengét kirázta a hideg. Angyali szépség volt, de fagyos, mint egy jégcsap. – Magyar tartomány, Zárnyitó.

Az ő szomszédja a sötétszőke hajú fiú volt, barna szeme vidáman fénylett, kezével lazán beletúrt gravitációval dacoló tincseibe.

- Végh Ákos, Magyar tartomány, Sasszemként köröznek.

Csenge hevesen pislogva bámult a következő lányra, akinek az egész társaságból a legfurcsább volt a külseje. Valószínűtlenül magas volt, vékony, hajlott tartású, hófehér haja tartás nélkül omlott keskeny vállára, sovány arcában szinte világított szép kékes-zöldes szeme. És a bőre…

Képzelődöm, vagy tényleg zöld a bőre?

Elmélkedéséből a különös lány furcsa, szárazon csikorgó hangja riasztotta fel.

- Kelly Kingston vagyok, a Brit tartományból szöktem, Csonttalan néven köröznek. Remélem, jó barátok leszünk!

Csenge halványan rámosolygott a vidámnak tűnő lányra, majd a mellette ülő szemüveges fiú felé fordult, aki erre a középső ujjával feljebb tolta az orrán a szemüveget és megköszörülte a torkát.

- David Meyer – Szép, arányos termete volt, okos tekintetű barna szeme, és vállat söprő karamellszín haja – Szintén Brit tartomány, Szökevény, én vigyázok Kellyre, hogy ne ölesse meg magát.

Fojtott kuncogás hallatszott mindenfelől, Kelly pedig elfintorodott.

- Nick Anderson – A következő srác öblös hangja remekül illett hatalmas, izmos termetéhez, tüsire nyírt fekete hajával és mandulavágású jégkék szemeivel igencsak rémisztő látványt nyújtott. Megcsavargatta a kecskeszakállát – Amerika tartomány, Herkules.

Csenge várakozva fordult az utolsó fiú felé. Törékeny, vékony alkata volt és tejfehér bőre, millió apró szeplővel pöttyözve. Félrebillentette a fejét, hosszú sötétvörös haján végigfutott a tűz fénye, és szinte zavaróan zöld szemeivel szomorkásan bámult a lányra. Carlos köhintett.

- Ő Levi – magyarázta -, Nemes Levente, Magyar tartomány, Néma Leventeként körözik.

Csengének elkerekedett a szeme a felismeréstől. Szóval a széparcú vörös néma… Mindent értett. Szánakozva nézett Levire, aki még mindig félrebiccentett fejjel, halványan elmosolyodott, és félénken intett egyet, majd elvörösödött. Csengének akaratlanul is mosolyra rándult a szája.

Aranyos srác…

Aztán szöget ütött valami a fejébe.

- Ácsi. Körözés? Bűnözők vagytok?!

- Bűnöző az eszed tokja, kislány! – csattant fel indulatosan Gréti – Mi nem…

- Gréti! – fojtotta belé a szót Carlos – Fékezd magad!

- Oké, oké… - morgott a szőke lány – Akkor te meséld!

- Igenis asszonyom! – Carlos ironikusan tisztelgett, és Csenge felé fordult – Fogalmazzunk úgy, hogy ragaszkodunk az életünkhöz, és ez a kormánynak nem nagyon tetszik.

Csenge összezavarodva pislogott rá.

- He?

- Nekünk itt mind olyan tulajdonságaink és múltunk van, ami miatt kénytelenek vagyunk menekülni, és a menekülés az ugyebár kormányellenes tevékenységnek számít – magyarázta Carlos – Plusz ott vannak az önfenntartáshoz szükséges dolgok, mint a kaja, víz, ruha… azt meg sajna lopnunk kell.

- Szóval tolvajok vagytok – mutatott rá Csenge.

- Számkivetettek vagyunk – replikázott a barna bőrű fiú – Mondtam, vannak olyan tulajdonságaink és életünk, ami miatt nem látnak minket szívesen.

- Például?

Carlos zavartan körülnézett.

- Elmesélhetem, srácok? - kérdezte, körbetekintve társai arcán. Mindenki vagy bólogatott, vagy a vállát vonogatta, így a fiú belekezdett a magyarázatba – Nos… Gréti… hogy hívják azt, amit te csinálsz? Telekinézia?

- Faszom se tudja – morrant fel a lány – a lényeget mondd.

- Öh, oké… szóval, tárgyakat tud mozgatni, anélkül hogy hozzájuk érne, ezért is hívják Zárnyitónak. Megemeli a zárnyelveket. Elég zűrös életet élt, bolti lopások, meg… őőő… szóval a testével kereste a kenyerét…

- Carlos, ne fogalmazz ilyen kibaszott diplomatikusan. Mondd ki, hogy kurva voltam, de elszöktem, és most üldöz a stricim – közölte tárgyilagos hangon Gréti. Carlos alig láthatóan elpirult.

- Oké. oké… igen, szóval ez volt Gréti… Kelly, amint láthatod, meglehetősen különös szerzet, konkrétan senki sem tudja róla, hogy micsoda is valójában, szóval az árvaházban ahol élt, elég durván piszkálták, úgyhogy elege lett, és elszökött, David pedig vele tartott, hogy vigyázzon rá. Ő egyébként félelmetesen hajlékony.

- Majd egyszer megmutatom, nagyon vicces – kotyogott közbe a zöld bőrű lány vidáman. Carlos elmosolyodott, és folytatta a regélést.

- Nicknek emberfeletti ereje van, tőle az egész környezete rettegett, azért választotta inkább a szökést. Ákosnak röntgenlátása van, és messzebb lát el, mint bármilyen földi halandó, őt nevelőszülőről nevelőszülőre küldözgették, míg végül elege lett, és nem ment vissza többet a nevelőotthonba. Levit egyedül nevelte az apja, akit a szeme láttára lőttek főbe kormányellenes tevékenység miatt, és ő azóta nem tud beszélni. Én a nővéremmel éltem, ő elfogadta, hogy dühömben vagy félelmemben hajlamos vagyok véletlenül meggyújtani ezt-azt, de ő… meghalt, és én emiatt többé nem térhetek vissza a hazámba. Kitaszítottak vagyunk, össze kell tartanunk, különben biztosan meghalnánk. Érted már?

Csenge kimeredt szemmel bámult maga elé. Itt mindenkinek megvolt a maga keserű története és szokatlan képessége, pont mint…

Pont, mint nekem.

- Nos, én személy szerint rendkívül kíváncsi vagyok a te történetedre is – Dávid ismét feljebb tolta az orrán a szemüveget.

- Te is egy vagy a különlegesek közül, igaz? Másként nem vertek volna meg ennyire.

- Az apám volt az – Csenge maga is meglepődött a hangjából csöpögő tömény gyűlöleten – Pontosabban a mostohaapám. Az igazi apám sosem tenne ilyet, de ő már rég halott. De ez az ember más. Retteg tőlem, gyűlöl, torzszülöttnek tart, és állandóan ver. Anyám meg sem próbált védeni. Undorodik tőle, nem érti, hogy hogy szülhetett ő ilyen lényt. Nem bírták elviselni, hogy már vagyok. Apa állandóan ver, sőt, most ütővel jött nekem, és úgy vert. Megijedtem, és elrohantam, de egy idő után már nem bírtam tovább futni, és leültem abban a sikátorban. Hát ennyi.

- Az a büdös, szemét állat – csúszott ki Ákos száján.

- Megverni egy védtelen lányt… Nem normális – tette hozzá Nick.

Gréti motyogva káromkodott a bajsza alatt, Kelly szemét elfutották a könnyek, Carlos pedig közelebb húzódott Csengéhez és átkarolta a vállát.

- Most már senki sem fog bántani – közölte halkan, de elszántan – Nem engedem senkinek, hogy akár egy rossz szót is szóljon hozzád.

- Én pedig megyek és szétverem azt a kibaszott állatot – Ákos az öklét ropogtatta – Nick, velem tartasz?

- Nem kérdés – A nagydarab fiú brummogása meglehetősen vészjóslóan hangzott – Nem bírom elviselni, ha valaki lányokat ver…

- Vigyetek engem is! – kapálózott Gréti – Olyan szívesen belerúgnék az ürgébe…

Kelly elsírta magát.

- Szegény, szegény Csengeee – bömbölte- Hogy engedhették, hogy ilyeneken menj keresztül? Ez igazságtalan, igazságta-ha-ha-laaan, nem ér, miért nem szeretteeek?

David nagyon sóhajtott, és megveregette a lány vállát.

- Szedd már össze magad, Kelly… úgy sírsz, mintha legalábbis most tudtad volna meg, hogy holnap vége lesz a világnak.

- De te nem sajnálod? – sírta a lány – Olyan szívtelen vagy…

Csenge megdöbbenten pislogott a kis társaságra. Nem gondolta volna, hogy ilyen reakciókat vált ki belőlük a története.

Furcsa érzés öntötte el.

Barátok?

David hirtelen csettintett egyet.

- Apropó! Azt mondtad, „más” vagy. Mi a képességed?

Hirtelen mindenki elhallgatott, és kíváncsian Csengére pillantott. A lány érezte, hogy elvörösödik.

- Izé… Tudok repülni… vagyis lebegni… vagyis nemtom…

- Ejha! – Ákos rácsapott a térdére – Egyszer elvihetnél egy körre. Majdnem olyanok lennénk, mint egy sas, csak bőrösben és nem tollasban.

Csenge elnevette magát. Hetek óta először.

- Tényleg, majdnem olyan – helyeselt vidáman.

Nick jelentőségteljesen köhintett.

- Srácok… hajnali egy elmúlt. Ideje lenne aludni, nem?

Carlos körbenézett.

- Jólvan, srácok, takarodó! – jelentette ki – Ákos, ma mi vagyunk őrségben, a többiek pucoljanak aludni!

- Te vagy itt a vezér? – pislogott a fiúra Csenge, aki erre elmosolyodott.

- Köztünk nincs vezér. Mindenki egyenrangú.

- De ha lenne, Carlos lenne az! – kotyogta Kelly vidáman.

- Azám – helyeselt Ákos – Ő van a legrégebb óta úton, profi túlélő, úgyhogy hallgatunk rá, mert ő tudja a legjobban.

- A barna bőrű fiú láthatóan elvörösödött.

- Ugyan már… - motyogta – Nélkülem is tök jól ellennétek…

- Ne szerénykedj már, basszus – ugatta le Gréti, aki éppen bújt be egy hálózsákba – Te vagy a főnök, nélküled meg vagyunk lőve, úgyhogy kuss, és most alvás mindenki!

Carlos még morgott valamit a bajsza alatt, aztán Csenge felé fordult, és egy puszit nyomott a lány homlokára.

- Feküdj vissza aludni – suttogta – Ne félj, vigyázunk rád.

Elengedte Csenge vállát, és egy kicsit távolabb húzódott tőle, Ákos mellé. A tábor lassan elcsendesedett.

Csenge Carlost bámulva aludt el Az álma furcsán nyugodt volt, talán azért, mert biztonságban érezte magát, vagy esetleg mert egy bizonyos fekete szemű fiú az egész álom alatt fogta a kezét…